2009. július 30., csütörtök

Láb

A mai nap az alsó végtag általános erősítéséről szólt.

Bemelegítéshez:
3x10 8-as körzés @8

Padra fellépés: 10-10, (10-10)@8, (10-10)x(@8+@8)
Merevlábas felhúzás: 3x10 @16
Álló combközelítő gép: 3x(10-10)x30kg
Álló farizom gép: 3x(10-10)x30kg
Álló csípőgép: 3x(10-10)x30kg
Combfeszítő gép: 3x10 10kg(?)
Combhajlító gép: 3x10 súly nélkül
Ülővádli: 3x10 súly nélkül

Jó kis edzés volt, már este alig bírtam mozgatni a lábamat. Ezt bevezetem mostmár, mert kell az erő a lábamba is. Ja, csendben jegyzem meg, hogy ezt Sanyi HVCs edzéseiből lestem el :-)

2009. július 27., hétfő

Hétfői edzés

Jól telt a hétvége, a gyerkőcök tomboldáztak, Ábel jó játszópartnerük volt. Ők szombat délelőtt hazamentek, de előtte még péntek este 10 órakor Bazsikám kigondolta, hogy "talán mégis jobb lett volna otthon maradni anya...". Aztán persze szépen elaludt és hortyiztak szombat reggel 5:30-ig... Ábel szülei kb. hajnal 3-kor kerültek ágyba, szóval mókás lehetett nekik arra ébredni, hogy a fiúk már nyomják a "sót".
No persze nekem sem volt túl kellemes: Rékával aludtam egy ágyban, ami nyikorgott, a gyerek minden mozdulatomra felült, ráadásul hol itt, hol amott rúgott belém, egyszóval hullafáradtan ébredtünk szombaton. Bazsi hazajött délután, de mi még maradtunk egy lányos estére Rékussal. Összességében jó volt, el is határoztam, hogy a héten valamikor megismétlem. Hadd örüljön Sanyika az egyeduralomnak a nagy ágyban.. izé... remélem egyeduralom van amíg mi nem vagyunk itthon :-DD
Ma délben akartam edzeni, de ebéd után lefeküdtem 10 percre és nem tudom mennyi óra múlva (kb. másfél?) alig tudtam kimászni az ágyból. Szabályosan visszahúzott, így egy nagy adag kávé után inkább a gyerekekkel mentünk el Réka egyik kiskomájához játszani.
No egy a lényeg, hogy ma este jutottam ki, mint a régi szép(?) időkben. Sokan voltak, de nem zavart: a tornateremben edzettem. Kivéve amikor a húzódzkodást csináltam. Ma megint megkérdezte egy gyerek, hogy a gumiszalag minek van. Azt hiszik hogy nehezítés..

Bemelegítéshez:
3x10 8-as körzés @8
3x(10-10) halo @8
3x10 harang @16
3x10 swing @16

Clean and Press @8+ guggolás: 3x(1-2-3-2-1)
4x9 kitörés @8

3 kör:
10x swing @16
2x húzódzkodás

Tabata séta a futógépen: 3,5 km/h, 16-os emelkedő
Tabata hídtartások

Visszavettem a súlyt a vállam miatt, ami mintha javulást mutatna, ezért csinálgattam sok mindent a kis pirossal, még a nyomásos gyakorlatot is.
A futógépen a tabata csak próbálkozás, más jellegű mozgás kipróbálása, de meg kell hogy állapítsam: nem az én világom. Bár ezt a 4 percet éppen ki lehet rajta bírni :-D

2009. július 24., péntek

Péntek

Nagyon meleg van ma, de úgy tűnik a mai fürdőzés elmarad: kimegyek a gyerekekkel Hegyesre, ahol egy ismerős családdal találkozunk, akik Nyékládházáról jönnek. A szülők mennek a Campus-fesztiválra, valami koncertre, Ábel meg ott marad és remélhetőleg jót játszanak Bazsival. Majdnem egyszerre születtek..
Aztán úgy tervezem hogy kint is maradunk, majd látjuk hogy bírjuk a falusi létet mi panelöcsik :-DD
A kiruccanás ellenére az edzés nem maradhatott el, délben kimentem és ilyeneket edzettem:

3 kör:
    1 Húzódzkodás
    10-10 bicepsz 5 kg
    10-10 tricepsz 3-4 kg
    2-2 MPress @8, lassú visszaengedéssel
3 kör:
    10-10 clean @8
    10-10 evezés 2x10 kg
    2-2 renegát evezés 10 kg
3 kör:
    1 Húzódzkodás
    30mp hídtartás
3 kör:
    30 mp Fej fölött tartás @8
    10 swing @16
    30mp hídtartás
A végén még:
    3x Húzódzkodás

2009. július 23., csütörtök

Szerdai láb

Na lassan utolérem magam:-)

Bemelegítéshez kapcsolódva:
3x10 8-as körzés @12... ezzel kezdtem volna ugyebár, de valahol a második körben elkezdett fájni a vállam és hagytam az egészet a francba.. ettől kezdve se a clean, meg egyáltalán semmi nem ment, amihez fel kellett venni a golyókat. Majd kicsit később csináltam kitörést a 8-asokkal, de azokat is úgy tudtam felvenni, hogy a lapockámat überextrahótra szorítottam... gáz ez, nagy gáz..


    3x10 lábtoló 2x10kg
    3x10 combhajlító súly nélkül
    3x10 combfeszítő súly nélkül
    3x(25-25) belső combra
    3x(5-5) kitörés hátra 2*@8
    3x10 ülő vádli 10kg

Július 20., hétfő

Akkó' má' ez se maradjon ki.

Bemelegítéshez kapcsolódva:
3x10 8-as körzés @12
3x10 harang @12
3x(5-5) halo @12
3x10 swing @24
Nem alakul a vállam, ezért csak ennyi a bemelegítés.

    1. Clean and press @12: 1-1, 2-2, 3-3
    2. 3x10 Fűrészelős nyomás 2*@8
    3. 2-2 BUP @8
    4. 3x(10-10) kitörés előre
    5. 3x(10-10) kitörés hátra
    6. 3x(80-80) belső combra: a Sinkó-féle dvd-n található gyakorlat

Július 17., péntek

Csakhogy meglegyen.

Bemelegítéshez kapcsolódva:
3x10 8-as körzés @12
3x10 harang @12
3x(5-5) halo @12
7x10 swing @16
3x10 swing @24
3x(5-5) tapsolós 8-as @12

    1. 2x(30-30mp) tartás fej felett @12
    2. Pár lépés farmer @16
    3. 2x(4-4) felhúzás @16+@24
    4. 5x5 evezés @24
    5. 3x10 karhajlítás kb. 80cm magasan támaszkodva
    6. 3x10 nyújtás hát mögött szalaggal (vagymi)
    7. 3x10 lehúzás szalaggal hát mögött
    8. Belső combra gépen 3x(40-40)
    9. 4x30 mp hídtartás

2009. július 21., kedd

.

Edzek ám, csak lusta vagyok beírni. Cetlin megvan, majd ha lesz kedvem megosztom veled kedves naplóm :-D
Meg Hamupipőt játszom - még mindig - és jól haladok... ;-)

2009. július 15., szerda

Szerdai edzés

... szóval hogy egyedül: az új terembe, ami nemrég nyílt Szobin. Furcsa volt a szitu, mert ott nyitották, ahol régen dolgoztam.. egy varrodában tolmácsoltam, fordítottam a műszaki leírásokat és az irodák voltak itt az emeleten. Egybe lett nyitva az egész, meg persze szépen felújítva.
Na, ha valaki arra vágyik hogy egyedül legyen, ne zavarja senki, akkor ide menjen... diplomatikusan úgy gondolom, hogy ez még az újdonságnak szól.. annak hogy alig ismerik, bla-bla-bla.
Azért mentem ma ide, mert egyrészt ki akartam próbálni, másrészt olyan frusztrált lettem a tegnap elmaradt szaunázás miatt, hogy egy kombinált jegyet vettem: edzés után szauna. Igaz hogy nem merülő medencés, de nekem most mindegy volt. Csend, nyugalom, senki nem zavart, a személyzet (a két tulaj) kedves és próbál minden kérést teljesíteni, minden kérdésre válaszolni.. No, ilyen légkörben és olyan fizikai háttérrel, hogy a bal könyököm és jobb vállam fájt, a következőt edzettem:

4 kör az alábbiakból:
    1. 3x húzódzkodás
    2. 15x lehúzás csigán 15kg
    3. 10-10x egykezes evezés 10kg
    4. 10-10x kitörés 8kg
    5. 30mp hídtartás


3 kör az alábbiakból:
    6. 5-5x renegát evezés 8kg
    7. 30mp hátsó hídtartás
A lehúzásnál vettem észre, hogy a jobb vállam egy ponton nagyon fáj, ezért a súlyt visszavettem 15 kg-ra. Na nem 50-ről, csak 20-ról :)
A könyökömet meg úgy beütöttem ma, hogy még mindig fáj és az edzést is megkeserítette volna, ha olyan gyakorlatokat csinálok.
A kitörést az első két körben 2*8kg-val csináltam, aztán lecsökkentettem 8kg-ra.

Csajosnak indult...

... debilitás lett belőle kedves naplóm. Hogy is volt? Ja, már hetek óta tervezzük a sógornőmmel, hogy elmegyünk együtt Debibe az Aquaticumba. Ketten. Gyerekek és pasik nélkül. Olyan beszélgetős, vihogós, fürdőzős, szaunázós, bambulós csajosra. Vannak ugye ilyen-olyan dolgok, amik meghatározzák hogy egy nő mikor és mennyit tölthet medence közelében.. ezen is - majdnem egyszerre - túljutva a tegnapi napot (kedd) határoztuk meg.
Húúú de készültünk, Hajni még délelőtt dolgozott, de délután kettő körül mindketten szabadon el is indultunk nagy boldogan és be is jutottunk ám a szomszédos városba, a szomszédos város Szoboszlóhoz közeli végénél a Tesco-hoz. No, ez itt most a reklám helye, mert valóban van egy olyan szlogen ugyebár, hogy "Nem kell tovább mennie! Tesco"... betartottuk... pontosabban az autó, de inkább úgy írom hogy ótó.
Éppen hogy elcsoszogtunk lámpától lámpáig az egyik parkolóba és kész. Onnan aztán egy métert sem tovább. Csak vissza... a tesómmal. Úgy néztünk ki, hogy Kálmi ótó - sárga kötél - én ótó...
Szerintem napokig sárga, feszesen tartandó kötélről, az ő rendszámukról és a majdnem begörcsölt, fék fölött tartott lábamról fogok álmodni. Kb. 22 km-re van Debrecen, de ennyire hosszú és fárasztó még soha nem volt ez az út. Mivel elektromos hibára gyanakodott, Kálmi egy olyan szerelőhöz vontatott. Ma kiderült, hogy valami benzin befecskendező kütyü romlott el, ami újonnan 180ezer + áfa.. hááááááááát ebbe az ótóba jó lesz a használt is asszem.. :)
Na és hogy miért lett debilitás? Mert úgy szálltam ki az ótóból, mint egy debil.
Valahogy ezen a nyáron nem jönnek össze a csajos napok, el is határoztam hogy nem várok én senkire, nem igazodok én senkihez, a kezembe veszem a sorsomat és ha menni akarok megyek.. egyedül.
Mentem is ma, de ez már egy következő bejegyzés...

2009. július 13., hétfő

Sportnap

Az egész család sportlázban égett ma. Sanyi reggel ment edzeni, Bazsi délelőtt úszni tanulni a nagynénjével, délben én mentem ki a terembe és Réka egész délután bicózott, sőt mamáéktól haza is jött a saját biciklijével. Bár még pótkerékkel teker, de ez nagyon nagy szó ahhoz képest amit eddig Bazsi produkált a bicóval.. gyakorlatilag semmit, bár a bicikli amit neki vettünk enyhén szólva gánymunka.. Megvétel után nem sokkal - még egyáltalán nem használta - már javítani kellett, mert a középső agyban volt valami bibi. Aztán néha ráült, de nem volt az igazi: mindig látszott hogy nehéz tekerni. Na, a héten sikerült rávenni hogy bicózzon már, erre először elhagytuk a pedált, majd kidurrant a kereke. Ennyi elég is volt Bazsinak ahhoz, hogy szitkozódva a poros álláson hagyja és előkapja a műanyag szerszámos kocsit és inkább azzal rohangáljon az utcán. :-D

A mai edzés:

Bemelegítéshez kapcsolódva:
3x10 8-as körzés @12
3x10 harang @12
3x(5-5) halo @12
3x(10-10) egykezes swing @12

    1. Dupla Clean and Press létra 1-5 + Dupla Clean and Squat létra 1-5 2*@8
    2. Hídtartás 6 kör 30/30 mp
Hogy én mennyit gyengültem, vagy nemtom mi történt, de a cp létra a guggolással alig ment. Vagy meleg volt, vagy front, vagy mindkettő, de úgy ment az 5 létra, hogy 3 létra 1-5, 1 létra 1-4 + 4 az ötödik lépcsőből, az utolsó pedig csak 1-4.

2009. július 11., szombat

Pénteki edzés

Úgy látszik mostanság mindig estére jutok ki edzeni. Ma kint voltam a két lurkóval Nagyhegyesen. Apunál voltunk, egyedül tettünk-vettünk és bizony eléggé elfáradtam. Úgy gondoltam hogy még az edzéshez is fáradt vagyok, de csak átmentem és belejöttem. Bár ehhez az kellett, hogy előtte Sanyi átküldött a telómra egy csomó edzőzenét, így a tornateremben egyedül, jó zenére könnyen ment az edzés.

Bemelegítés:
3x10 8-as körzés @12
3x10 harang @12
3x(3-3) halo @12
A tapsolós 8-as és a swing most kimaradt, mert fájt a derekam. Nem tudom mi a fene van még mindig, de úgy gondolom, hogy a törzserő már megvan...

A konkrét edzésen azért rámentem a törzserőre
    1. 2x(30-30 mp) tartás fej felett @12
    3 kör az alábbiakból:
    2. 5-5 TGU eleje @8
    3. 5-5 renegát evezés 8 kg-mal
    4. 30 mp hídtartás

    Ezek után kis bohóckodás következett az egyik lábgépen a belső combizmokra, majd inkább kitörésekkel folytattam:
    5. 2x(10-10) kitörés hátra @8
    6. 1x(10-10) kitörés hátra @12
    7. 3x10 gyors guggolás picit vízszintes fölé


Vettem ma drótvágót, meg zöld drótot, meg olyan hengeres végű dróthajlítót (vagy mit), mert a gyöngyöket dróttal akarom kombinálni. Meglátjuk :-)

2009. július 8., szerda

Mai edzés

Ma este jutottam ki a terembe, a szokásos esti csapat éppen a Sanyi edzőzenéjére nyomult amikor beléptem :-)

Bemelegítés:
3x10 8-as körzés @12
3x10 harang @12
3x(3-3) halo @12
3x(5-5) tapsolós 8-as @12
3x10 swing @24

Két kör az alábbiakból
    1. Húzódzkodás 3x
    2. 5-5 clean and push press @12
    3. 10-10 clean and kitörés @12: 5 előre, 5 hátra
    4. 10 swing @24
    5. 30 mp hídtartás
    Mivel több kört akartam de nem ment, csináltam még néhány kitörést:
    6. 3x(8-8) kitörés
    A lapockánál gondok vannak még mindig.. nem jól csinálok valamit ejnyebejnye.


Ma már nem gyöngyözök többet, mert szédszedtem vagy 5 színt és az elég volt a szememnek. Az idegeimet viszont nagyon nyugtatja. Igen Andrea, van türelmem hozzá, vagy inkább kikészült idegrendszerem van, aminek sokszor kell a kényszeres monotonitás... :-DD

2009. július 7., kedd

Gyöngyök

Anikó, Andrea, felteszek néhány általam készített fotót, amelyen nem csak általam készített művek vannak :-) Pontosabban a művek nem általam készítettek, a kis próbálkozások annál inkább. :-D

Ez a legelső peyote próbálkozásom:


Itt csak a lánc az enyém, a fülit Zazietól vettem. Ő az egyik nagy példaképem gyöngyös körökben:


Ezt is Zazietól vettem:


Ezeket én csináltam, de amúgy semmi extra tudás nem kell hozzá, csak egymás mellé kell dobálni és kész:


Ezt meg azért rakom fel, hogy lássátok: milyen mostoha körülmények között dolgozom.. :-D Valahogy úgy mint Hamupipő.. egyszer régen a Bazsi kezébe került a doboz.., illetve dobozok, mert van még egy ugyanilyen és az is kábé ennyire össze van keveredve..

Hétfő

A bemelegítés része lesz mostmár a következő:
3x10 8-as körzés @12
3x10 harang @12
3x(3-3) halo @12
3x(5-5) tapsolós 8-as @12
3x10 swing @24

A konkrét edzés:
    1. Dupla clean and press létra 3x(1-5) 2*@8
    2. Húzódzkodás 5x: lassú visszaengedéssel

    2 kör a következőből:
    3. 10x fűrészelős nyomás 2*@8
    4. 10x dupla clean 2*@8
    5. 10x guggolás 2*@8
    6. 5-5 renegát evezés 8 kg-os kézisúllyal
    7. 10x swing @24
    Ezt úgy csináltam, hogy 1-1 percben ment a munka a perc maradék része pihenés volt. Az elején sokat pihentem, így a következő alkalommal leviszem 45-50 mp-re.

Pénteki edzés

A mai edzés így nézett ki:
A bemelegítéshez kapcsolva megcsináltam még a következőket:
3x10 swing @24
3x10 8-as körzés @12
3x10 harang @12
3x3 halo @12
3x10 tapsolós 8-as @8

A konkrét edzés:
    1. 5x7 kétkezes evezés @24
    2. 2x30 mp hídtartás
    3. 3x5 felhúzás @24
    4. 3x30 mp hátsó hídtartás
    5. 3x13 lehúzás csigán 3 lapsúly
    6. 3x10 evezés csigán 2 lapsúly

2009. július 1., szerda

Izzadás a köbön

Mindenképpen valami frappáns címet szerettem volna, de nem tudom hogy ez belefér-e ebbe a kategóriába. No de nem is ez a lényeg, hanem hogy gyöngyözésbe begüggyent testemet átcipeltem ma délben a terembe és szépen edzettem egy jót.
A szokásos bemelegítéshez soroltam még a következő gyakorlatokat:
3x10 swing @12
3x10 8-as körzés @12
3x10 tapsolós nyolcas @8
3-3 fej körüli körzés @12

Ezek után a következőkből csináltam 3 kört:
    1. 5 húzódzkodás
    2. 5-5 renegát evezés 8 kg-mal
    3. 5-5 egykezes evezés 2*@12
    4. 5 kitartásos guggolás @12
    5. 10 swing @24
A végére tettem még:
1-1 BUP-ot @8 és
1-1 lépcsős nyomást @8.
A legvégén meg egy jó kis smr hengerrel és labdával.