2010. november 27., szombat

Történt egy, s más az elmúlt napokban. Az edzéseket nem hagytam ki, nagyon ügyesen járok, bár a héten már megjegyezték a fiúk, hogy én mostanában - mióta masszírozni tanulok - mindig nyafogok, de aztán megnyugtattak hogy büszkék ám rám, mint a csoport egyetlen női tagjára. Hát legyenek is, ha már az egyetlen vagyok :-)
Szabotáltam is a héten, mégpedig a tgu-t... nem bírja a csuklóm. Albert meg is kérdezte, hogy Gabinál is szabotáltam-e az edzést.. megnyugtattam, hogy igen :-) Békés flegmatikus vérmérsékletemből kifolyólag vannak dolgok, amit nem tudnak velem megetetni :-D
No de az edzések szépen alakulnak és bátran kijelenthetem, hogy szeretek szneccselni. Lehet hogy a csapatszellem teszi, vagy megértem a feladatra, de amit eddig csináltam, azt tökre élveztem.
Jó kis komplexeket csinálunk, szépen el is fárad a csoport a végére. Mostmár fogok papírt és tollat vinni, hogy le tudjam írni mik vannak.

Amúgy? Megjött a masszázs ágy, aminek talán Sanyi örül a legjobban.. most is átgyúratta velem magát és kiment szaunázni.. tud élni :-) Ettől már akkor tudna jobban, ha itthon lenne a szauna.

Bejelentkeztem a szolnoki smr alapkurzusra, rá akarok állni erre a vonalra, mert Szoboszlón ez még speciel nincs lefedve..

Más: játszóházat csinálunk az egyik kedves ismerősömmel. Vasárnaponként tervezzük, náluk a hátsó kis házban. Cserépkályha adja majd a meleget és reméljük sikerül rendszeressé tenni ezeket a közös barkácsolásokat.

2010. november 11., csütörtök

Vagyok ám

Igen-igen, a múlt heti edzések kimaradtak a blogolásból. Amúgy nem maradtak ki, sőt a szerdaira Sanyika is eljött. A program az ő blogjában olvasható, mert én már nem emlékszem rá :-)
A héten viszont pihentetek, mert begyulladtam a hétvégi masszázsmaratonon.. Elvégzek egy kis rövidke frissítőmasszőri tanfolyamot és annyit masszíroztuk egymást, hogy másnap alig tudtam járni. Jóból is megárt a sok.., úgyhogy a héten kimarad Albert bácsi edzése. Hétfőn elmentem ugyan, de a swingek utáni guggolásos edzést nem vállaltam be, ezért csak finoman swingelgettem, meg nyomkodtam, meg vigyorogtam hogy a többiek mennyire szenvednek. Mekkora dög vagyok!