2009. szeptember 27., vasárnap

Zajlik az élet

Érdekes hét van mögöttem... Kezdődött azzal, hogy kirekesztett uncsitesó lettem, a tesómmal együtt kimaradtunk az év eseményéről. Pontosabban abból valószínűleg amúgy is kimaradtunk volna, mert nem mentünk volna el. Akkor meg miről beszélek :-D
Ezek után kedden felhívtak a cégemtől, hogy menjek be és ott máris azonnal rövidre akartak zárni, azaz ha hagytam volna már elém is tolják a közös megegyezéses felmondást. Gondolkodási időt kértem, mert fingom nem volt mik a jogaim és három napig csak utána jártam a dolgoknak.. jól sikerült, mert rendes felmondást adtak a közös helyett, ráadásul megemeltettem a fizetésemet is és mindent azzal fizetnek ki. Nekem kemény menet volt és piszkosul bosszantó, hogy azoknál a cégeknél ahol nincs érdekképviselet, az embernek saját magának kell kikinlódni mindent és hogy mennyire hülyének nézik az embert, főleg ha el mer menni szülni és éveket tölt otthon a gyerekeivel. Azt hiszik, hogy az egy összegben felajánlott szabadságkifizetésre azonnal ugrik az utolsó évét gyesen tengető anyuka... és még azt is megkaptam, hogy minek voltam otthon annyit.
Pénteken vettünk Bazsinak egy új ágyat, az övét pedig megkapta Rékus. Mindenki boldogan hajtotta álomra a fejecskéjét, csak én nem, mert már kezdett rajtam kitörni a takonykór, ami másnapra a tetőfokára hágott. Ez azért volt gáz, mert a sógornőm 50 éves lett és odamentünk a meglepetésbulit előkészíteni. Rám jutott a görög saláta összerakása. Nos, nem két főre készültünk, így kb. az egész délelőtött aprítással töltöttem :-) Meglepődött az ünnepelt, meg örült hogy ott vagyunk, csak a számnak nem örült, ami mindenütt felbukkant, még a torján is a kutyafáját! :-D
Amikor elfújta a gyertyát és közben azon sopánkodott hogy ejnyebejnye ez az 50-es szám.., azon gondolkoztam, hogy anyukám 52 volt amikor elhunyt és akkor azt mondtuk milyen fiatal volt még... erre mondják hogy minden relatív :) Összesen 3 tortája volt, mert még ma is zajlott az ünneplés.

2 megjegyzés:

andrea írta...

Tökös csaj vagy, hogy nem hagytad annyiban...
Hajrá!

Betti írta...

Még jó. Ha kell érdekképviselet szóljál, mostanság nagyon bennevagyok :-D :-D